Sámuel történetek folytatása
Szavak ...mondogatja
magában Sámuel. De mi is tulajdonképpen a szó? - gondolkodik magában.
Honnan jön és hová megy?
Közben beletúr kezével a homokba és csak mereng miközben a víz
elsodorja kezének nyomát.
Eszébe jut gyerekkora, nagypapája
személye elevenedik fel emlékezetében. A bajszos idősbácsi, pipáját megmarkolva ült karos székében, kék
szeméből értelem sugárzott, és olyan komolyan szólt hozzá, mint még soha.
Akkor nem értette csak
figyelte a szájában mozgó pipáját, de tudta, hogy valami fontos dologról beszél neki.
SZAVAK. "Samu fiam,
figyelj a szavaidra!"- hangzott a nagy barna pipa mögött mozgó
szájából." Nem mindegy, hogy kinek, mit és hogyan mondod azt, amit
mondasz!
"Gyere csak fiam,
mutatnom kell valamit! Egy nagy szürke követ vett elő, ami tele volt
karcolásokkal.
- Nagypapa! Miért van ez a
kő televésve?
- Fiam, ezeket a karcolásokat
én véstem ebbe a kőbe. Mindig, amikor a kimondott szavak a szívembe
hasítottak, én is véstem
egyet ebbe a kőbe.
- Nagypapa, mit jelent az,
hogy a szívedbe hasított?
- Olyan, mint amikor valami
nagyon fáj, és nem bírod elviselni.
Fiam! Jól vigyázz, hogy mit
mondasz, mert a szavak a lélekhez szólnak ! Fel tudják a lelket emelni, de le is
tudják húzni."
Akkor nem értette, de most
hirtelen minden megvilágosodott előtte. A szavak nyomot hagynak a
lélekben.
De miért kellett a nagypapájának kőbe vésnie a fájdalmas szavakat? - hisz amikor rá nézett mindig eszébe
jutott a fájdalma. Ezt nem értette és talán soha nem is fogja, de egy dologra
rájött, Ő nem fogja kőbe vésni a fájdalmas szavakat. Ő inkább homokba írja, mert azt a szél idővel elsodorja. Ő nem ragaszkodik a
fájdalmas szavakhoz, mert azok nehézzé teszik a szívét, amilyen a nagypapájáé is
volt, mindig lehúzta a karos székébe.
(melzerandi)
