Sámuel történetek folytatása
Hópelyhek
tömkelege lepte be az elfáradtnak tűnt keskeny utca felületét. A fehér puha
hótakaró nyugalommal árasztotta be a várost, reményt ígérve az ott élőknek. Az ablakon keresztül bámultam a gondterhelten
rohangáló embereket, ahogyan sietve haladtak el egymás mellett mindenki a maga
dolgára. Sokáig ott álltam az ablak előtt és nem értettem miért ez a siettség? Hová
rohannak ezek az emberek? Mi után szaladnak?... Ahogy így töprengtem Ő szólt
hozzám, a legszebb hang, amit valaha hallottam, hangjának tisztasága beragyogta
a szobában honoló reménytelenséget árasztó szürkeséget. Ő szólt hozzám: Sámuel
láttad? - kérdezte Sára izgatottan. Mit
kellett volna látnom? - kérdeztem tőle kíváncsian. Az asztalodra tettem! Neked készítettem,
csak neked! Belecsomagoltam mindazt a szeretetett, tiszteletet, hűséget, örömet
és a feltétlen szabadságot, amit akkor érzek, amikor mellettem vagy. –válaszolta Sára. Egy világ tört össze bennem hirtelen. Teljes erőmmel igyekeztem
az emlékeimben előhívni azt a képet, amit az Ő ajándéka hagyott bennem és amint
megtaláltam, kíváncsian kérdeztem, - Azt az ajándékot a kis dobozban nekem készítetted?
Sára szeme tágra nyílt és a leghatározottabb
‘igen’ hangzott el. Neked, csak neked készítettem!- szólt szelíd hangon. Tudod
Sára... - válaszoltam szánakozva: ismét tanultam Tőled valamit. Mit? –kérdezte Sára
türelmetlenül. Határozott meggyőződéssel feleltem: Szíved mindig
legyen tele várakozással, mert ha nincs remény és várakozás a szívedben, elszalasztod
észre venni azokat a csodálatos dolgokat, amelyek csak neked lettek elkészítve! Sára nagy kék szemei felragyogtak. Szelíd, halk hangján a következőt válaszolta: Mindig van számunkra egy ajándék, nekünk
pedig tudnunk kell, hogy hová nézzünk, hogy megtaláljuk!
(melzerandi)
(melzerandi)
