6. MERT MINDIG VAN SZÁMUNKRA EGY AJÁNDÉK ...

Sámuel történetek folytatása 

Hópelyhek tömkelege lepte be az elfáradtnak tűnt keskeny utca felületét. A fehér puha hótakaró nyugalommal árasztotta be a várost, reményt ígérve az ott élőknek.  Az ablakon keresztül bámultam a gondterhelten rohangáló embereket, ahogyan sietve haladtak el egymás mellett mindenki a maga dolgára. Sokáig ott álltam az ablak előtt és nem értettem miért ez a siettség? Hová rohannak ezek az emberek? Mi után szaladnak?... Ahogy így töprengtem Ő szólt hozzám, a legszebb hang, amit valaha hallottam, hangjának tisztasága beragyogta a szobában honoló reménytelenséget árasztó szürkeséget. Ő szólt hozzám: Sámuel láttad? - kérdezte Sára izgatottan.  Mit kellett volna látnom? - kérdeztem tőle kíváncsian. Az asztalodra tettem! Neked készítettem, csak neked! Belecsomagoltam mindazt a szeretetett, tiszteletet, hűséget, örömet és a feltétlen szabadságot, amit akkor érzek, amikor mellettem vagy. –válaszolta Sára. Egy világ tört össze bennem hirtelen. Teljes erőmmel igyekeztem az emlékeimben előhívni azt a képet, amit az Ő ajándéka hagyott bennem és amint megtaláltam, kíváncsian kérdeztem, - Azt az ajándékot a kis dobozban nekem készítetted?  Sára szeme tágra nyílt és a leghatározottabb ‘igen’ hangzott el. Neked, csak neked készítettem!- szólt szelíd hangon. Tudod Sára... - válaszoltam szánakozva: ismét tanultam Tőled valamit. Mit? –kérdezte Sára türelmetlenül. Határozott meggyőződéssel feleltem: Szíved mindig legyen tele várakozással, mert ha nincs remény és várakozás a szívedben, elszalasztod észre venni azokat a csodálatos dolgokat, amelyek csak neked lettek elkészítve! Sára nagy kék szemei felragyogtak. Szelíd, halk hangján a következőt válaszolta: Mindig van számunkra egy ajándék, nekünk pedig tudnunk kell, hogy hová nézzünk, hogy megtaláljuk! 


                                                                (melzerandi) 

5. AMI IGAZÁN FONTOS AZ A SZEMNEK LÁTHATATLAN

Sámuel történetek folytatása 

A kandallóból megvillanó parázsmadarak bevilágították az egész szobát, reményt ígérve az est leple alatt meghúzódó egyszerű kis erdészháznak. Némán bámultam a táncoló, büszke parázsmadarakat, melyek versenyeztek egymással, ki táncol magasabban? A büszke táncoló parázsmadarak látványa eszembe jutatta nagypapámat, ahogyan pipáját szájában forgatva, nagyokat szippantott a számára jó illatú dohányból. Mindig szerettem a kandalló mellett a nagypapa ölében ülni és hallgatni őt, aki mindig tudott számomra újat mondani.

-        

ü           - Samu fiam, szólt nagypapa; hangja kihangosodott a parázsmadarak éneklése közül.  Hatalmas kezét a szívemre tette, mély kék szemét rám meresztette és ezt mondta;

-          - Tudod Samu, igazán jól csak a szíveddel láthatsz; Nem értettem mit is jelent igazából a szívvel látni?  Mélyen nagyapa szemébe néztem és értetlenül bólintottam. Ekkor nagypapa hatalmas mutatóujja a kandallóból kiszabadult hamuba rajzolni kezdett, ujja alól pillanatok alatt egy ház alakja formálódott ki, kis ház volt, inkább kunyhónak tűnt.

-          - Látod ezt a házat Samu? Egy hasonló kis házban élt egy kisfiú, kinek édesanyja megbetegedett, nem volt mit enniük, dolgoznia kellett törékeny alkata ellenére, de a fáradtságos, nehéz munka ellenére sem adta fel, mert ahányszor az édesanyja szemébe nézett meglátta gyönge, beteg tekintetét, ami erőt adott a folytatásra. Ez a kisfiú látott a szívével. 

      Mélyen magamban néztem és elképzeltem, ahogyan a kisfiú lát a szívével és hirtelen megértettem nagyapa mondanivalóját, a kisfiú meglátta, megérezte szívével a szükséget. Nagyapa nagy kerek szemébe néztem és boldogan kiáltottam:

-          - Nagyapa! Már értem, hogyan kell a szívvel látni! És azt is megértettem, hogy ha a kisfiú csak   magára gondolt volna nem láthatott volna a szívével!

-         -  Jól feleltél Samu, mondta nagyapa sugárzó szemmel. Tudod ahhoz, hogy látni tudd az igazán fontos dolgokat, minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szíved, mert onnan indul ki az élet! Ha tisztán megőrzöd a szíved mindig látni fogod az igazán fontos dolgokat. 
                                                                                                                                               (melzerandi) 

                            

4. TARTALOMMAL TELVE

Sámuel történetek folytatása 

A szél fergetegében táncoltak a színes ruhájukban pompázó falevelek, kint örömünnep zajlott. Bent a mélyben, üresség. Magamba mélyedve keresgéltem a mélységben, de nem találtam semmit az ürességen kivül. Elmélkedésem mélységét egy férfi hang törte meg.

-          Elnézést, leülhetek? – kérdezte egy mély reketes hang

-          Természetesen – válaszoltam miközben önzően csak a magam társaságát élveztem volna.

Az idős ember tekintete ragyogó tekintetéből őszinteség és tisztaság aradt. Gyorsan a földre pillantottam, mert ahogy rám nézett az volt az érzésem, hogy belém lát.

-          Megkérdezhetem a nevét?  – kérdezte érdeklődve az idős bácsi

-          Sámuel a nevem! – mondtam határozottan és továbbra is a földet bámultam.

-          Isten meghallgatott! – válaszolta az  idős bácsi

-           Hogy, mi? -  kérdeztem rebegve

-          Ezt jelenti az ön neve, fiatalember! – mondta szelíd hangon, majd felállt és elment.

Az üresség hirtelen megtelt mély tartalommal. Kihangosodtak a szívemben az idős bácsi szavai.

“Isten meghallgatott!” - Gondolatok tömkelege árasztotta el a szívemet.

-  Az Isten kezdettől fogva velem volt és meghallgatott engem.

-Ha hallot engem akkor látott is.

-Tudott mindent rólam... és meghallgatott!

Örömkönnyek boritották el az arcomat, boldogan kiáltottam: Nincs üresség, minden megtelt értelemmel! Emberek nem vagytok egyedül, bármilyen helyzetben is vagytok!

(melzerandi)

3. ÉLET ÉS HALÁL VAN A NYELV HATALMÁBAN

Sámuel történetek folytatása 


- Miért könnyes a szemed Sámuel? - kérdezte Sára érdeklődve, miközben hófehér porcelán csészéjében gyöngyöző kávéját kortyolta.

- Ezek örömkönnyek Sára. - válaszolt Sámuel ragyogó tekintettel.

Sára nem értette, idegen volt számára az a világ, amiben bátyja élt.

- Nos, mondd, miért könnyezel, ha boldog vagy? A könny a fájdalom jele. - mondta nagy kék szemét Sámuelre szegezve.

 Mindig is kérdés volt számára bátyja lelkivilága. Szeretett volna mindent megtudni róla, részese akart lenni mindannak, ami számára eddig egy megfejthetetlen titok volt. 

- Megértettem valami nagyon fontosat- válaszolta Sámuel, oly diadalmasan mintha egy nagy kincsre tett volna szert.

- És mi az, amit megértettél kedves bátyám? - nagy kék szemei, mint két gyémánt világították meg Sámuel arcát. Kíváncsisága oly nagyra nőtt addigra, hogy képes volt megszakítani reggeli idillét, sietve letette kávéscsészéjét és leült bátyja mellé.

- Tudod, ÉLET ÉS HALÁL VAN A NYELV HATALMÁBAN. - mondta Sámuel élesen húga szemébe nézve.

- Hogy érted? - kérdezte Sára zavartan. Most már végképp nem értette bátyját.

- Két héttel ezelőtt, vásárlásból jövet, amint a sarki utcába befordultam, a szemközti padon egy zokogó hölgyet pillantottam meg, sietve szaladtam át az úttesten, hogy megtudakoljam, felajánlhatom segítségem valamiben? Ott álltam némán és mozdulatlanul csak szemléltem Őt, azon töprengve, mi történhetett ezzel a gyönyörű nővel? Ki vagy mi szomorította el oly nagyon? Ahogy ott álltam vele szemben, rám nézett. Gyönyörű barna szemében a megvetettség és keserűség homályát véltem felfedezni, oly nagy volt e homály, hogy eltakarta mindazt a ragyogást, amit úgy neveznek öröm. Majd megkérdezte: „Ön is azt gondolja rólam, hogy élhetetlen vagyok, és nem vagyok képes semmire?” Selymes hangjából az elismerés és szeretetéhség ízét éreztem előtörni. Beleremegett az egész testem, ahogy megízleltem lelkiállapotának az ízét.

Sietve válaszoltam, meg akartam törni e csúnya homályt, ami tekintetében honolt. Teljes őszinteséggel és elismeréssel válaszoltam: „Ön egy csodálatos, életrevaló teremtés, aki nagy dolgokra képes” Vállalkozásom sikeresnek bizonyult, a homály kezdett visszahúzódni és ragyogó tekintete arcomba világított. Papírszeletet nyújtottam át, melyre lakcímemet írtam és kértem, hogy ha valamiben segíteni tudok, látogasson meg, majd elsiettem.

Mai napig nem tudom, mi történt ezzel a hölggyel? Ki okozott neki oly nagy sebet? Ma viszont egy levél érkezett Tőle, amiben ez állt: 

„KÖSZÖNETTEL TARTOZOK ÖNNEK, SZAVAI ÉLETRE KELTETTEK.”

 (melzerandi)

2. ELKÉSETT SZAVAKAT ELVISZ A VÍZ

Sámuel történetek folytatása

Sámuel! Sámuel! - még mindig visszhangzik az Ő hangja. Bólintottam a fejemmel kedvtelenül, vajon most mit akarhat Tőlem. Súlyos gondolatokkal küszködtem és rendkívül zavart, hogy megszakította   az  önmagammal folytatott beszélgetést. De Ő kitartóan kiáltotta nevemet. Mit akarhat tőlem?         

Ingerülten hagytam el kényelmes heverőmet.

Tekintetem szelíd tekintetével ütközött, de nem bírt hadba szállni Vele, Ő győzött. 
- Mit szeretnél? - kérdeztem érdeklődve.

- Beszélni szeretnék Veled. - mondta

- Nem ér rá később? - kérdeztem. Rettentően zavart, hogy csak beszélni szeretne velem, és ezért félbeszakított.

- De igen, ha most foglalt vagy, ráér később is. - nézett rám továbbra is szelíd tekintetével, de tekintetében megtört az a fény, amit mindig is szerettem. Tudtam, hogy valami számára fontos dologról szeretne beszélni. Később beszélünk - győztem meg magam.  És visszaballagtam.

Az a beszélgetés soha nem történt meg.

Ahogy figyelem a tenger hullámait, szelíd tekintetét magam előtt látom, és ahogy a partot nézem, egyre jobban érzem, hogy kiáltanom kell... Jelentős személy voltál az életembe, talán a legjelentősebb... Ezt már nem tudom elmondani Neki - gondoltam magamban, miközben véstem e szavakat a parti homokba és néztem, ahogy a hullámok beborítják.

Igen, elkésett szavakat elvisz a víz - mondtam hangosan. És ahogy kimondtam, megvilágosodott bennem az a döntés, ami életemet változtatta meg, nem szalasztok el egy alkalmat sem meghallgatni azt ami fontos és elmondani azt ami jelentős.   

                                                                                                     

(melzerandi) 

1. KŐBE VÉSETT SZAVAK AVAGY HOMOKBA ÍRT TÖRTÉNELEM

Sámuel történetek folytatása

Szavak ...mondogatja magában Sámuel. De mi is tulajdonképpen a szó? - gondolkodik magában.

Honnan jön és hová megy? Közben beletúr kezével a homokba és csak mereng miközben a víz

elsodorja kezének nyomát.

Eszébe jut gyerekkora, nagypapája személye elevenedik fel emlékezetében. A bajszos idősbácsi, pipáját megmarkolva ült karos székében, kék szeméből értelem sugárzott, és olyan komolyan szólt hozzá, mint még soha.

Akkor nem értette csak figyelte a szájában mozgó pipáját, de tudta, hogy valami fontos dologról beszél neki.

SZAVAK. "Samu fiam, figyelj a szavaidra!"- hangzott a nagy barna pipa mögött mozgó szájából." Nem mindegy, hogy kinek, mit és hogyan mondod azt, amit mondasz!

"Gyere csak fiam, mutatnom kell valamit! Egy nagy szürke követ vett elő, ami tele volt karcolásokkal.

- Nagypapa! Miért van ez a kő televésve?

- Fiam, ezeket a karcolásokat én véstem ebbe a kőbe. Mindig, amikor a kimondott szavak a szívembe

hasítottak, én is véstem egyet ebbe a kőbe.

- Nagypapa, mit jelent az, hogy a szívedbe hasított?

- Olyan, mint amikor valami nagyon fáj, és nem bírod elviselni.

Fiam! Jól vigyázz, hogy mit mondasz, mert a szavak a lélekhez szólnak ! Fel tudják a lelket emelni, de   le is tudják húzni."

Akkor nem értette, de most hirtelen minden megvilágosodott előtte. A szavak nyomot hagynak a

lélekben.

De miért kellett a nagypapájának kőbe vésnie a fájdalmas szavakat? - hisz amikor rá nézett mindig eszébe jutott a fájdalma. Ezt nem értette és talán soha nem is fogja, de egy dologra rájött, Ő nem fogja kőbe vésni a fájdalmas szavakat. Ő inkább homokba írja, mert azt a szél idővel elsodorja. Ő nem ragaszkodik a fájdalmas szavakhoz, mert azok nehézzé teszik a szívét, amilyen a nagypapájáé is volt, mindig lehúzta a karos székébe. 

(melzerandi)