Sámuel! Sámuel! - még
mindig visszhangzik az Ő hangja. Bólintottam a fejemmel kedvtelenül, vajon most
mit akarhat Tőlem. Súlyos gondolatokkal küszködtem és rendkívül zavart, hogy
megszakította az önmagammal folytatott beszélgetést. De Ő
kitartóan kiáltotta nevemet. Mit akarhat tőlem?
Ingerülten hagytam el kényelmes heverőmet.
Tekintetem szelíd
tekintetével ütközött, de nem bírt hadba szállni Vele, Ő győzött.
- Mit szeretnél? - kérdeztem érdeklődve.
- Mit szeretnél? - kérdeztem érdeklődve.
- Beszélni szeretnék Veled. - mondta
- Nem ér rá később? -
kérdeztem. Rettentően zavart, hogy csak beszélni szeretne velem, és ezért
félbeszakított.
- De igen, ha most foglalt
vagy, ráér később is. - nézett rám továbbra is szelíd tekintetével, de
tekintetében megtört az a fény, amit mindig is szerettem. Tudtam, hogy valami
számára fontos dologról szeretne beszélni. Később beszélünk - győztem meg
magam. És visszaballagtam.
Az a beszélgetés soha nem
történt meg.
Ahogy figyelem a tenger
hullámait, szelíd tekintetét magam előtt látom, és ahogy a partot nézem, egyre jobban érzem, hogy kiáltanom kell...
Jelentős személy voltál az életembe, talán a legjelentősebb... Ezt már nem
tudom elmondani Neki - gondoltam magamban, miközben véstem e szavakat a parti homokba és néztem, ahogy a hullámok
beborítják.
Igen, elkésett szavakat
elvisz a víz - mondtam hangosan. És ahogy kimondtam, megvilágosodott bennem az
a döntés, ami életemet változtatta meg, nem szalasztok el egy alkalmat sem
meghallgatni azt ami fontos és elmondani azt ami jelentős.
(melzerandi)
No comments:
Post a Comment